Amerikai elnök lenne a botrányhős rapper

Az MTI szerint a sztár, aki korábban hivatalosan „Ye”-re változtatta a nevét, a kampányindításáról szóló videót Ye 24 felirattal tette közzé. Egyúttal azt is elmondta:
felkérte Donald Trumpot, hogy induljon vele jelölttársaként, de a volt elnököt ezzel felzaklatta.
Trump – mint mondta – gyakorlatilag kiabált vele, és közölte, hogy veszíteni fog.
West 2020-ban is indult az elnökválasztáson, de mindössze 70 ezer szavazatot gyűjtött.
Az utóbbi időben Westet több provokatív megnyilvánulása miatt bírálták.
A párizsi divathéten White Lives Matter feliratú pólóban jelent meg, holott ezt a kifejezést a fehér felsőbbrendűség hívei használják a színes bőrűek egyenjogúságát hirdető Black Lives Matter mozgalomra válaszolva.
Később antiszemita megjegyzései és utalásai miatt került kritikák kereszttüzébe, s nemcsak ügynöksége vált meg tőle, hanem több nagy divatmárka is közölte, hogy többé nem dolgoznak vele.
A sztár saját bevallása szerint egy nap alatt kétmilliárd dollárt veszített.
A Rolling Stone magazin pedig a napokban írta meg, hogy az Adidas, ahol a rapper Yeezy márkájú cipőit gyártják, vizsgálatot indított, mert az alkalmazottak panaszt tettek „mérgező munkakörülmények miatt”.
Fotó: Wikipedia