Rekordáron vett gázt az oroszoktól a kormány

Magyarország ezer köbméterenként 2493 eurót, tehát hozzávetőleg 1 millió forintot fizethetett az orosz gázért októberben – derült ki a KSH külkereskedelmi adatbázisából. A Népszava cikke szerint ez az összeg a holland gáztőzsde irányadó, két hónappal korábbi, ezer köbméterenként 2305 eurós átlagárszintjét is további mintegy 8 százalékkal meghaladja. Ez a köbméterenkénti földgázár hússzorosa a rezsicsökkentett tarifának, ráadásul a „lakossági piaci árat”, vagyis az átlagfogyasztás feletti tarifát is bőven meghaladja.
Hiába állította Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly februárban, amikor Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott Moszkvában, hogy Magyarország az európai piaci ár ötödéért kapja az orosz földgázt, valójában még a piaci árnál is többet fizetünk – legalábbis a Népszava számításai szerint.
Amint arról a lap beszámolt,
Magyarország ezer köbméterenként 2493 eurót – vagyis nagyjából 1 millió forintot fizethetett az orosz gázért októberben, ami a Központi Statisztikai Hivatal most frissített külkereskedelmi adatbázisából derült ki.
Ez pedig a holland gáztőzsde (Ttf) irányadó, két hónappal korábbi, ezer köbméterenként 2305 eurós átlagárszintjét is további mintegy 8 százalékkal meghaladja – írta meg a Népszava, amely szerint ez soha nem látott árszintnek számít.
A nyilvántartás ráadásul arról tanúskodik, hogy kiugró mennyiségért, 481 millió köbméterért fizettünk ennyit Oroszországból, így egyetlen havi „csekk” 1,2 milliárd euróra rúgott.
Az oroszoknak fizetett ezer forintos köbméterenkénti földgázár hússzorosa a rezsicsökkentett tarifának, ráadásul a „lakossági piaci árat”, vagyis az átlagfogyasztás feletti tarifát is jelentősen meghaladja.
A Népszava cikkében megjegyezte, nem véletlen, hogy a kormány a jövő évi költségvetésben e hiány pótlására, kormányzati szóhasználattal élve a „rezsicsökkentés fenntartására” szolgáló „rezsivédelmi alap” tervezett keretét 670 milliárdról 2610 milliárdra növelte.
A „rezsicsökkentést” tehát a Fidesz-KDNP az adófizetők pénzén tartja fenn
– tette hozzá a lap.
Illusztrációs fotó: Pixabay