2023.12.10., vasárnap - Judit
Az ország 19 megyéjében

Új játszótereket kaptak az egri gyerekek

Fodor Orsolya | 2023. február 08. - 17:40
Új játszótereket kaptak az egri gyerekek

Tavaly az egri városvezetés döntést hozott és a megyeszékhely különböző pontjain összesen tizenegy játszóeszköz cseréjét, valamint három új játszótér kialakítását valósította meg. A szakemberek elvégezték a szükséges karbantartásokat is a helyszíneken, hogy megteremtsék a biztonságos környezetet a látogatók számára. A munkálatok idén is folytatódnak: újabb három játszótér épül majd 17,8 millió forintból a városban.

Mirkóczki Ádám egri polgármester a Facebook-oldalán azt írta, az eddigi enyhe időjárás lehetővé tette, hogy jó ütemben haladjanak a munkálatok. Ennek köszönhetően 3 millió forintból elkészült a napokban a 12. választókerületben a bervai és a pásztorvölgyi játszótér, illetve befejezték a 9. választókerületi játszótereket is, amelyekre 2,7 millió forintot fordítottak.

A Berva lakótelepen lévő játszótéren két új eszközt telepítettünk, a Pásztorvölgyben pedig egy kéttornyú játszóvár kapott helyet. A Kallómalom utca 32-48. szám alatt mostantól két új hintát és egy kombinált mászókát használhatnak a gyerekek, míg a Kallómalom utca 68-78. szám alatt a mérleghintát cseréltük le

– fogalmazott a polgármester. Hozzátette: az új játszóeszközök beszerzése és a kihelyezése mellett elvégezték a szükséges karbantartási munkálatokat is.

Idén 17,8 millió forintból újabb játszótereket alakítunk ki a város három különböző helyszínén, a Kiskanada és az Ifjúság utcában, illetve a Borház soron. Ezeken kívül tervezzük az érsekkerti játszótér eszközeinek felújítását, de a Rainer Károly utcában is hamarosan új kellékek biztosítják a kicsik önfeledt játékát

– emelte ki Mirkóczki Ádám.

Amint arról január végén a frisshirek.hu-n beszámoltunk, az Érsekkertben a 2-8 éves korosztály számára játszótorony épült 10 millió forintból.

Az új eszközök telepítése mellett az önkormányzat a karbantartási munkálatokat is elvégezte a játszótereken.

Fotó: Facebook/Mirkóczki Ádám