2024.04.16., kedd - Csongor
Eger: 10o - 13o
Az ország 19 megyéjében

Kiemelték az újpesti átmeneti gyermekotthonból a kislányt, akit rendszeresen molesztáltak a társai

frisshirek.hu | 2023. február 19. - 10:30
Kiemelték az újpesti átmeneti gyermekotthonból a kislányt, akit rendszeresen molesztáltak a társai

El kellett költöznie az újpesti átmeneti gyerekotthonból annak a kislánynak, akivel kapcsolatban tavaly decemberben gyermekbántalmazás gyanúja merült fel – tudta meg a Népszava. A lap arról is ír, hogy a lány és a testvérei más intézménybe költöznek. Az ATV Híradójához viszont olyan információ jutott el, hogy a kislány nevelőszülőhöz kerülhet.

Kirúgták annak újpesti gyermekotthonnak a vezetőjét, ahol tavaly decemberben vélhetően molesztáltak egy ötéves kislányt. Ezentúl felmerült annak is a gyanúja, hogy a kislánnyal szembeni szexuális abúzus már jóval korábban, akár 2022 októberétől is elfordulhatott – írja közleményében Újpest önkormányzata. Az elbocsájtott vezető az RTL Híradójának nyilatkozva elmondta, becsületébe gázoltak a politikusok, amikor azzal vádolták, hogy el akarja tussolni egy ötéves kislány elleni, feltételezett erőszak ügyét. Az elbocsátását jogszerűtlennek érzi, ezért munkaügyi bírósághoz fordul, írta meg a Frisshirek.hu is a szomorú és kérdésekkel teli történetet.

A Népszava most arról ír, hogy a bántalmazott gyermeknek és a testvéreinek is el kellett költöznie az otthonból. Próbáltak háttérinformációt szerezni a miértekre, hogy mi az oka, hogy nem költözhettek egy helyre, ki és hogyan készítette fel őket a váltásra, de nem kaptak választ.

Az ATV Híradója pedig úgy tudja, az intézmény vezetője jelenleg szabadságon van. Az újpesti polgármesteri hivatal érdeklődésünkre azt írta:

A gyermekek elhelyezéséről a gyámhatóság döntött. A patent egyesület jogsegély szolgálatának a munkatársa szerint gondot okoz, hogy nincs megfelelő protokoll az ilyen esetek intézményesített kivizsgálására.

Spronz Júlia, az egyesület titkára elmondta, hogy igen, szükség lenne arra, hogy legyen egy

mind az elkövetők, a jövőbeni elkövetők, és az áldozatok számára is átlátható eljárási rend, ami alapján mindenki tudja, ha ilyen eset történik a jövőben, akkor mi fog történni, mi az a testület, amelyik eljár az ügyben, mire számíthatnak az áldozatok.

A gyerekek felejtéséhez, biztonságérzetének fokozásához az lenne a legjobb, ha lenne az éltükben egy biztonságot nyújtó felnőtt ember, akire maximálisan számíthatnak.

,,Aki alkalmas arra hogy őket megvédje, akitől tényleg nem kell félniük, mert bízhatnak benne , a szakirodalom is biztonságos felnőttnek hívja az ilyet, és a tévhitekkel ellentétben ez egyáltalán nem szükséges, hogy ez egynél több ember legyen"

– magyarázta Spronz Júlia.

A gyámhatóság nevelőszülőknél szeretné elhelyezni a kislányt, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a testvérei hová kerülhetnek - jutott az információ az atv.-hez.

Fotó: UNICEF weboldala