2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma
Eger: 12o - 15o
Az ország 19 megyéjében

Magyarország 105 tonnányi orvosi eszközzel segíti Törökországot a földrengés után

frisshirek.hu | 2023. március 16. - 11:18
Magyarország 105 tonnányi orvosi eszközzel segíti Törökországot a földrengés után

Magyarország újabb 105 tonnányi egészségügyi eszközt szállított Törökországnak, így segítve a sérültek ellátását a februári földrengést követően - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Ankarában.

A Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) rendkívüli külügyminiszteri ülésén mindenekelőtt Magyarország részvétét fejezte ki "török testvéreinknek" a közelmúltbeli földrengéssel kapcsolatban - olvasható a minisztérium közleményben, amelyet az MTI szemlézett.

Aggodalommal figyeltük az eseményeket, imádkoztunk, hogy minél többen túléljék ezt a természeti katasztrófát, és mindent megtettünk azért, hogy a szükséges segítséget ide juttassuk a legnehezebb órákban

- fogalmazott felszólalásában. Továbbá emlékeztetett, hogy 167 magyar kutató-mentő érkezett a helyszínre 29 mentőkutyával, akik 35 túlélő életét tudták megmenteni. Hozzátette, hogy hazánk az újjáépítésben is kész segítséget nyújtani, s mivel az ilyen helyzetekben hatalmas nyomás nehezedik az egészségügyi rendszerre, a magyar kormány az előző hónapban küldött 1500 kilogrammnyi gyógyszert követően most újabb

105 tonna egészségügyi, orvosi eszközt szállított Törökországba.
A török hatóságokkal történt konzultációkat követően lélegeztetőgépek, kötszerek, infúziós eszközök, gyógyszerek találhatók ebben a nagy szállítmányban, amely hozzá fog járulni ahhoz, hogy a sérültek és betegek ellátása sikerrel tudjon megtörténni

- jelentette ki. Aláhúzta, hogy az eredményes fellépéshez nemzetközi összefogásra van szükség, Magyarország ezért támogatja a katasztrófavédelmi tevékenység összehangolásáról szóló megállapodás létrejöttét a TÁSZ keretein belül, és részt is kíván venni ebben az együttműködésben.

Szijjártó Péter az ukrajnai háború témáját is érintette, mondván, hogy a szomszédságban közvetlenül és rendkívül súlyosan érezhetők a fegyveres konfliktus hatásai.

Mi békét akarunk. Ebben a háborúban sajnos magyar emberek is meghaltak már. Azt gondoljuk, hogy a legfontosabb feladat most az emberéletek mentése, márpedig emberéleteket csak békében lehet menteni. Ezért köszönjük, hogy a Türk Államok Szervezetének tagországai mind-mind a béke hangján szólnak. [...] Fontos, hogy minél többen, minél hangosabban szóljanak a béke hangján, hiszen Európában háborús retorika uralkodott el, a háború hangja nagyon hangos, és nekünk, akik békét akarunk, erősíteni kell a törekvéseinket (...) Mert ne felejtsük el, a világ országainak döntő többsége békét akar

- hangsúlyozta. Rámutatott, hogy a világ a háború nyomán a blokkosodás irányába indult el, ami rossz hír és ellentétes a magyar érdekekkel. "Mi a konnektivitásban, az összeköttetésekben, a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködésben hiszünk, s erre, azt hiszem, hogy kiváló példa a Türk Államok Szervezete, hiszen itt vannak kaukázusiak, közép-ázsiaiak, európaiak, és mind tisztelettel tudunk együttműködni" - mondta. A miniszter végül úgy vélte, hogy ennek jó kifejeződése

a Türk Befektetési Alap létrejötte is, amelyben Magyarország is részt kíván venni,

mivel ezzel magasabb dimenzióba léphet a gazdasági-kereskedelmi együttműködés. "Ráadásul ez a befektetési alap forrásokat tud generálni ahhoz, hogy a hazánk energiaellátásának biztonságához szükséges infrastrukturális fejlesztéseket ebben a térségben végre tudjuk hajtani, mert mára világossá vált, hogy Magyarország energiaellátásának diverzifikálása nem lehetséges a türk államokkal való együttműködés nélkül" - szögezte le.

A kiemelt kép forrása: MTI / KKM / Király Márton