Véget ért a síszezon, de vajon újra fog még kezdődni?
Ha nem változtat az emberiség a jelenlegi életmódján, olyan konkrét változásokkal is szembe kell néznünk közvetlen környezetünkben, mint például hogy 2060-tól nem lesz egyáltalán síszezon Magyarországon - hívták fel a figyelmet az aggasztó folyamatokra szakértők. Se Eplény, se Mátraszentimre? Se délutáni kiruccanás a hótlan fővárosból a dobogókői téli paradicsomba? Még nem késő cselekedni.
Március 20-a hétfő óta hosszabbak a nappalok az éjszakánál, átléptünk a tavaszi napéjegyenlőségen,
ezzel egyidejűleg véget ért a hazai síszezon.
Eplényben és Mátraszentistvánon is lehúzták a rolót, pontosabban a sífelvonót, vasárnaptól már csak külföldön találhat síelésre alkalmas havat a téli sportok szerelmesei - adta hírül a koponyeg.hu. A síléceink és snowboardjaink innentől "nyári álmot" alszanak.
Kérdés azonban, hogy felébredhetnek-e decemberben vagy valaha?
Nemrég a Másfélfok című klímaváltozásról szóló portál írta meg, hogy a téli hóvastagság az elmúlt 60 évben a harmadjára csökkent hazánkban. A szakértők szerkesztette online folyóirat arra is felhívta a figyelmet, hogy több mint valószínű, tudományosan 73 % eséllyel állapítható meg az, hogy ezt a változást az ember idézte elő,
és ha nem teszünk eleget a klímacéloknak, akkor 2060-ra eltűnhetnek hazánkból a hófödte hegycsúcsok.
A frisshirek.hu-n is idézett szakmai anyagban azt hangsúlyozták, hogy "csak az üvegházhatású gázok kibocsátásának azonnali csökkentésével van esélyünk arra, hogy a síelésre alkalmas hóvastagságú napok jelenlegi átlagos gyakorisága megmaradjon."
Vagy századunk második felére örökre búcsút mondhatunk a hazai síszezonnak.
Pedig a természet kegyes volt velünk, akkor is ha a nagyhatalmak a trianoni békediktátum megszövegezésekor kevésbé. Elvették ugyan tőlünk akkor a Kárpátokat, de még így is maradtak hegységek és hegycsúcsok, amelyek az ország számos pontjáról elérhetők. A Mátra az ország keleti felének, Eplény a nyugatinak, és a sűrűn lakott Budapest-Pest megyének pedig a Buda környéki hegyek.
Budapest belvárosából csak alig egy órás közlekedéssel egy meleg januári napon is hamar hófödte hegycsúcsra érhetett az ember.
Dobogókő egy téli paradicsom volt még idén is, amikor hóba alig botlott az ember a síkvidéken. És szemben a Kékestetővel - ahogy arról a frisshirek.hu-n beszámoltunk - a főváros közelében volt kereslet és vállalkozó szellem is bőven ahhoz, hogy kiépüljön a turizmus fenntartásához szükséges infrastruktúra, vendéglátás.
Hiába nem sűrű hózáporok közepette telt el a telünk,
a Dobogókőn amint egy pár centi hó esett, máris több üstben sültek a megszokotton is túlmutató ízvilágú pörköltek és egytálételek. A rétes ott is híres, akárcsak a Normafán (igaz, utóbbi esetében vitatott, hogy méltán-e). Páratlan kilátást nyújtó szelfipont, nem még a délután közepén bezáró kávézó és ételbár. Sűrű és könnyű tömegközlekedés. Minden adott ahhoz, hogy különösebb nehézség nélkül a főváros 2 milliós népessége bármikor felkereshesse a közeli téli idillt, kiszakadva a szomorkás és szmogos januári-februári munkás hétköznapokból. A kiépült infrastruktúra családok megélhetésévé és helyi kultúrává vált.
Ez vajon mind elvész?
Dobogókő szépsége ugyan megmarad, ahogy a Dunakanyaré is. Túrázni és pörköltet vagy rétest enni havazás nélkül is lehet. Mégis ne felejtsük el, hogy természeti kincseinket nem csak azzal óvjuk, ha nem szemetelünk, hanem azzal is, ha néha autó helyett közösségi közlekedéssel ruccanunk ki a szabadba - és ha olyan politikai erőket választunk, amelynek szilárd éghajlatváltozást mérséklő stratégiája van.
A képeket a szerző készítette Dobogókőn még január végén.