Öt súlyos, egy könnyű sérült Bonyhád térségében

Az 5603-as főúton közlekedett egy 29 éves bátaszéki férfi, mellette élettársa, hátul pedig három gyermek is utazott, akik három, nyolc és kilencévesek. A felnőttek nem voltak bekötve, a gyermekek pedig nem gyerekülésben ültek. A sofőr egy jobbos kanyarban átsodródott a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő Toyotának. A gyermekek közül egyikük könyebben, mindenki más súlyosan megsérült, a helyszínre több mentőhelikopter is érkezett.
Balesetről érkezett bejelentés 2023. március 25-én délután fél kettőkor - tájékoztatott ma reggel a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Egy 29 éves bátaszéki férfi közlekedett autóval Bonyhád felé az 5603-as úton. A sofőrön kívül a kocsiban utazott elöl az élettársa, a hátsó ülésen pedig három gyermek is, akik három, nyolc és kilencévesek. Egyikük sem ült gyermekbiztonsági rendszerben, és a biztonsági övük sem volt bekapcsolva. Az autó vezetője egy jobbos kanyarban átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött a szabályos közlekedő Toyota elejének, majd oldalára borult.
A balesetet megelőzően egyedül a vétlen autó sofőrje használta az övét. A helyszínre több mentőhelikopter is érkezett. A gyermekek közül egyikük könnyebben sérült meg, mindenki másnak súlyos sérülései lettek.
Fotó: police.hu