2023.09.24., vasárnap - Gellért, Mercédesz
Eger: 16o - 16o
Az ország 19 megyéjében

Bocsával barangoló medvét fotóztak le Nógrádban

Fodor Orsolya, 2023. május 03. - 12:28
Bocsával barangoló medvét fotóztak le Nógrádban

Egy vadásztársaság által működtetett vadkamera örökített meg kedden egy anyamedvét két év körüli bocsával a nógrádi Lucfalva határában. A felvétel egyelőre még nem került nyilvánosságra, ám a környező települések vezetői megerősítették, illetve tényként kezelték az észlelést. Mint ismeretes, Magyarországon legutóbb március elején, a szomszédos Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Boldva település környékén igazolták a nagyvad felbukkanását.

A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.

Támogatás

Egy anyamedvét és két év körüli bocsát rögzítette egy vadásztársaság által működtetett vadkamera Lucfalva határában kedden

– erősítette meg a Telexnek a Nógrád vármegyei Lucfalva jegyzője, Szolnoki Andrea.

A felvétel ugyan egyelőre nem került nyilvánosságra, de a szomszédos Sóshartyán polgármestere, Tóth Gabriella is tényként kezelte a nagyvad észlelését a Facebook-oldalán, ahol a lakossági tájékoztatóját megosztotta.

Mint bejegyzésében írta, Lucfalva és Sóshartyán külterülete határos, a medvék átmehetnek oda is, ezért mindenkit arra kér, hogy legyen nagyon óvatos, nehogy tragédia történjen.

Reménykedem, falunkat elkerüli a medvecsalád, s főleg nem okoz tragédiát! Kívánom, sehol sem legyen! Azt viszont hálásan köszönöm lakóinknak, hogy ennyien figyelünk egymásra, óvjuk-védjük szeretteinket, mert megosztottátok a figyelmeztetést, ami tényeken alapul! Köszönet és hála érte, mert így talán minden családhoz eljut az információ! Szokásosan, hirdetőtábláinkon is kihelyeztük

– fűzte hozzá kommentben.

Arról egyelőre nincsen információ, hogy a hatóságokat értesítették-e a medvékről, illetve keresik-e őket a területileg illetékes Bükki Nemzeti Parki Igazgatóság szakemberei.

Amint arról lapunk, a frisshirek.hu korábban már beszámolt, legutóbb március elején történt „hitelesített” medveészlelés Magyarországon: akkor az Aggeleki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, Boldva település határában, a Sajó-folyó mellett látták a nagyvad egy példányát. Áprilisban aztán az ugyancsak borsodi Szikszó környékén készült egy elmosódott videófelvétel, amelyen egy mackós mozgású, nagytestű állat látható.

A medve nem játék, a medvét kerülni kell

Az utóbbi években Nógrád megyében is egyre többször bukkant fel barna medve, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei közzé is tették, hogyan kell viselkedni, ha valaki találkozik a nagyvaddal. Úgy fogalmaztak, a medve nem játék, a medvét kerülni kell. A medvével nem kell barátkozni, bármilyen korú is legyen. A bocsok közelében nagy valószínűséggel az anya is ott van.

A legtöbb konfliktus az anyamedvékhez köthető. 

Tanácsok erdőjáróknak:

  • Ha erdőben járunk, azt a kijelölt turistautakon tegyük!
  • Kerüljük az átláthatatlan sűrűket, bozótosokat!
  • Ha nem szükséges, ne menjünk napnyugta és napkelte közötti időben az erdőbe!
  • Tegyük egyértelművé a medvék számára, hogy közeledünk: ne járjunk nesztelenül!
  • Társaságban beszélgessünk!
  • Egyedül járva használjunk zajkeltő eszközt: például csengőt vagy rádiót!
  • Ne használjunk fejhallgatót!
  • Ha véletlenül mégis találkozunk a medvével, és az állat nem vett észre minket, akkor lehetőleg feltűnés nélkül, halkan, a medvét szemmel tartva, hátrálva távolodjunk el a helyszínről!
  • Ha a medve két lábra áll, azt a jobb tájékozódás érdekében teszi.
  • Ha a medve észrevesz, ne próbáljuk elzavarni!
  • Ne nézzünk a szemébe!
  • Ne fordítsunk neki hátat!
  • Ne akarjunk elfutni, mert gyorsabb nálunk!
  • Autós találkozás esetén ne hagyjuk el a járművet!
  • Ne etessük!
  • Ne próbáljuk közelről lefényképezni (pl. szelfizni)!
  • Ha a medve közelebb merészkedik, ne provokáljuk, és ne tegyünk hirtelen mozdulatokat!
  • Kutyasétáltatás és kutyával való vadászat esetén tartsuk szem előtt, hogy a medve elől menekülő kutya a gazdához fog visszafutni védelemért, nyomában a támadó medvével.
  • Ne vigyünk magunkkal erős illatú élelmiszereket!
  • Ne vigyünk magunkkal halkonzervet és cukrozott sűrített tejet!
  • Ne hagyjuk magunk után az élelmiszer maradékát, és annak csomagolóanyagát sem!
  • A maradékot lehetőleg szagmentesen csomagoljuk el, úgy vigyük tovább magunkkal!
  • Sátorozáskor az élemet a sátortól távol eső fára függesszük fel!
  • Az erdei kerékpározás növeli a meglepetésszerű találkozás veszélyét!

Tanácsok lakosoknak:

  • A kerítésen kívüli kerti és konyhai hulladéklerakót számoljuk föl!
  • Ne dobjunk élelmiszer-maradékot a komposztba!
  • A kukát csak a szemétszállítás napján tegyük ki az útra!
  • A haszonállatokat zárt helyen éjszakáztassuk!
  • A méhkaptárakat az erdőszegélytől távol helyezzük el!
  • Alkalmazzunk megfelelően képzett, nagy testű kutyákat!

Tanácsok gazdálkodóknak:

A medve látogatására ott lehet számítani, ahol a gazdálkodási egység és az erdő határa közel esik egymáshoz. A külföldi tapasztalatok alapján az erdőhatártól 500 méterrel távolabb a károkozás lehetősége elenyésző.

  • Alkalmazzunk 5–8000 V feszültséget biztosító több szálas (lehetőség szerint 6 szál) villanypásztort! A legfelső szál 120 cm magasan legyen!
  • Építsünk visszahajló felsőrésszel rendelkező, masszív kerítést a vagyontárgyak körül!
  • Használjunk vadriasztó módszereket!
  • A haszonállatokat zárt helyen éjszakáztassuk!
  • A méhkaptárakat az erdőszegélytől távol helyezzük el!
  • Alkalmazzunk megfelelően képzett, nagy testű kutyákat!

Illusztrációs fotó: Pixabay