Böjte Csaba fővédnökségével tartanak Dicsőítő Szigetet Szigetmonostoron

Dicsőítő Sziget elnevezéssel immár második alkalommal rendeznek keresztény könnyűzenei fesztivált Szigetmonostoron június 24-25-én.
A programban ismert keresztény és világi együttesek, előadók lépnek színpadra, mások mellett
- Mező Misi,
- Ferenczi György,
- Csiszér László,
- Dobner Illés,
- Molnár Levente,
- az Eucharist és
- a pápalátogatás összevont dicsőítő zenészekből álló csapata, a Pápamobil
- közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel. Mint írták, a zenén túl kerekasztal-beszélgetéseket, kultúrevangelizációs színházi előadást és festménykiállítást kínálnak a résztvevőknek. Gável Andrást, a fesztivál egyik főszervezője kiemelte:
a rendezvény célja hidat képezni ember és Isten, valamint ember és ember között, a különböző művészeti ágak találkozása által.
Molnár Zsolt, Szigetmonostor polgármestere hangsúlyozta: a helyi közösség erejét a személyes kapcsolatok adják, és ennek jó példája a Dicsőítő Sziget, hiszen idén, a nehéz gazdasági helyzet és a sok bizonytalanság közepette különösen nagy szükség van az összefogásra, a személyes felajánlásokra.
A fesztiválon ismert színészek közreműködésével előadják a Dramatizált Bibliát az Eucharist együttes közreműködésével. A Ferenc pápa magyarországi látogatására összeállt keresztény könnyűzenei formáció június 25-én vasárnap áll színpadra a szerzőkkel, Sillye Jenővel, Borka Zsolttal, Varga Attilával és a Gável testvérekkel. A zenekar tagja továbbá Csiszér László, Nagy Lajos az Imperfectum együttesből, valamint Simon Bence, Sillye Gábor és Sillye Gergely.
A Dicsőítő Sziget fővédnöke Székely János szombathelyi püspök és Böjte Csaba.
A rendezvény támogatója mások mellett Szigetmonostor önkormányzata és a Petőfi Kulturális Ügynökség. Az egyéb hazai keresztény könnyűzenei rendezvényekhez képest szándékoltan magyar előadókat előtérbe helyező keresztény és összművészeti fesztivál részleteiről, a programról és az előadókról a dicsoitosziget.hu-n olvasható részletes tájékoztatás.
A kiemelt kép forrása: a Dicsőítő Sziget Facebook-oldala