Elnézek a végtelenbe a Cinege orra felett. Az elképesztő víztömeg méltóságteljes komorsággal ringatja hajónkat, az eső szitál, az ég felett felhők gyülekeznek, hogy aztán egyik pillanatról a másikra kisüssön a nap és sugarai a fedélzetre vezető keskeny hajólépcsőn szinte táncoljanak.

Az Abádi-öböl felé tartunk. A távolban feltűnik a hosszú konvoj:

mindenki eljött, akinek az ereiben a vér mellett hajózható víz is csörgedez.

Együtt lélegzünk a tájjal, a hullámok andalító ütemet diktálnak, majd dévajul löknek rajtunk párat. Ám a

IV. Tisza-tavi Évadnyitó Hajós Felvonulás résztvevőinek ez meg sem kottyan.

Mindenkit ugyanaz a szenvedély hajt, mégis mindenki mást vár és más kap a Tisza-tótól.

A jókedvű, fiatal csapat szemmel láthatóan kalandot, vidámságot, közös élményeket. Talán a baráti körükbe tartozik a vadul cikázó jetskis, aki szédítő sebességgel hasítva a felszínt, szintén helyet követel a felvonulásban.

Egy másik hajón álló idősebb pár számára - nem tudom, csak érzem - a fodrozódó víz békét sugall kihívás helyett. A természet, a szabadság, a madarak, a tó szeretete az a bűvölet, amely a fedélzetre szólíthatta őket, s most csendes egyetértéssel gyönyörködnek mindebben.

A közelben úszó vitorlás kitartó némasággal siklik a közös cél felé. A nyaralóhajó, amelyre engem is befogadtak,  motorja mély dorombolásától kísérve sorol be a konvoj végére. Arcomat ismét néhány csepp eső éri, hajtincseimmel szeszélyes játékot űz a szél.

Mintha incselkedne velünk a Tisza-tó,  ezernyi arca közül hol az egyiket, hol a másikat mutatja:

olykor dévaj céda, ki felkavaró szenvedéllyel csábít, máskor gondoskodó anyaként ölel.

Ám a szezonnyitó felvonulás végére győz a napsütés. A hajók szétszélednek, a  Cinegével

a kiskörei kikötő felé vesszük az irányt.

Vezetőnk szakszerű „parkolását” követően félek kissé, hogy szárazföldre lépvén elillan a varázs, de nem így történik. A kilátó tetején agyam szinte újrajátssza a korábbi élményeket a lenn elterülő táj láttán.

Végül az áhítat szelíd fáradtsága a Piknik Teraszra hajt: kávéval és jégkrémmel búcsúztatom az élményt, amelynek a részese lehettem.

Fotó forrása: Mezei Anna saját fotója