2023.12.10., vasárnap - Judit
Az ország 19 megyéjében

Feltámasztják a szocializmus slágerjátékát

frisshirek.hu | 2023. augusztus 21. - 17:33
Feltámasztják a szocializmus slágerjátékát

A Szerencsejáték és az OTP visszahozza a fél évszázaddal ezelőtti világot. Így kívánják megünnepelni, hogy már egymillió játékos igényelte a játékoskártyát a lottózókban.

Elérte az egymilliót azoknak a száma, akik játékoskártyát igényeltek a lottózókban. Ezt úgy kívánják megünnepelni, hogy a Szerencsejáték és az OTP jövő hétfőtől visszahozza a lakásnyereményt. Az első ilyen ingatlan egy 110 millió forint értékű budapesti penthouse lesz, amely a főváros X. kerületében, a Somfa ligetben épül, és a március 3-i sorsolásig az ígéretek szerint el is készül.

A készültsége magas, a kampány végére pedig átadható lesz

- mondta a beharangozó sajtótájékoztatón Csányi Sándor, aki azt is jelezte, hogy az ingatlant költség és tehermentesen veheti majd birtokba a szerencsés. Az illetékeket és egyéb díjakat közösen fizetik majd a Szerencsjátékkal, már csak az arányokon vitatkoznak – tette hozzá viccesen az OTP első embere. Nem véletlen, hogy az akciót az OTP Bankkal közösen hirdette meg a Szerencsejáték Zrt., ugyanis 1950-től kezdve négy évtizeden át az Országos Takarékpénztár (OTP) berkeiben működött a Sportfogadási és Lottóigazgatóság.

Bár most egyelőre egyszeri akcióról van szó, ha a fél évszázados slágertermék jól szerepel, napirenden lehet, hogy állandó jelleggel meghirdessék. Csányi Sándor erről azt mondta, hogy ha a Szerencsejáték meghozza ezt a döntést, ők elég lakást tudnak ehhez biztosítani. Az OTP Ingatlan Zrt. idei terveiben 600 új lakás építése szerepel.

Annyi bizonyos, hogy a lottótársaság mindent megtesz a sikerért.

Arra számítunk, hogy az év végéig 30 százalékkal növekszik a játékban résztvevők köre, vagyis 2023 végére már 1,3 millió játékos használhatja a játékoskártyát

- árulta el Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója. Máger Andrea szerint ebben minden bizonnyal az is segíteni fog, hogy a főnyeremény mellett minden héten egymillió forintot osztanak szét a játékoskártya-tulajdonosok között: egy félmilliós és öt százezer forintos nyereményt. 

A lottó 1957-es indulásától kezdve egészen 1973 végéig az ingatlanok voltak a tárgynyeremény-sorsolás legértékesebb tételei. Az utolsó lottóotthon-sorsolást csaknem fél évszázada, 1973. december 3-án tartották az egyébként éppen 70 éves Népstadion egyik termében. 

Ebben a bő másfél évtizedben 505 lakást, 224 családi házat és üdülőt sorsoltak ki az Ötöslottó játékosai között. 

Fotó: Szerencsejáték Zrt. Facebook-oldala