Nincs felelőse a lélegeztetőgép-biznisznek?

Vadai Ágnes DK-s képviselő azzal a kérdéssel fordult a Belügyminisztériumhoz, hogy Ki a felelős a 17 ezer darab lélegeztetőkészülék értékesítési kudarcáért?
A Transparency International közel kétéves pereskedéssel derítette ki ugyanis, hogy a kormány egyetlenegy darabot sem adott el a koronavírus-járvány alatt 300 milliárd forintból megvásárolt 17 ezer darab lélegeztetőgép közül.
A Transparency kutatásából az is kiderült, hogy nemcsak eddig nem sikerült egyetlen egyet sem eladni a felesleges lélegezőgépek közül, de nincs is ilyen terv. Az nagyon hamar világossá vált, hogy teljesen feleslegesen vett ilyen nagy számban lélegeztetőgépeket a kormány, furcsa körülmények között, még furcsább beszállítók bevonásával. A koronavírus járvány legnehezebb időszakában sem kellett megbontani a leszállított eszközök döntő részét, nem is lett volna elég szakember ennyi készülék működtetéséhez.
Rétvári Bence államtitkár adott választ Vadai Ágnesnek és meg is nevezte az ügy felelőseit:
Kivételesen nem Soros vagy a migránsok lettek a botrányos ügylet okozói, hanem a baloldal.
Rétvári a válaszában úgy fogalmazott, hogy:
A kormány mindent megtesz az állampolgárok egészségnek megóvásáért, éppen ezért a koronavírus-járvány elleni védekezéshez szükséges eszközök beszerzésére kiemelt figyelmet fordított. Nem volt kétséges, hogy ha a magyar emberek élete és egészsége a tét, akkor minden követ megmozgatunk, minden forrást előteremtünk. A baloldal politikai stratégiája ezzel szemben az volt, hogy a járvány elhúzódjon, több legyen a beteg, ezért mindent elkövettek azért, hogy az eredményes védekezést akadályozzák. Önök a járvány alatt kevesellték a lélegeztetőgépek számát, a járvány után sokallták.
A kínai lélegeztetőgép-bizniszről szeptember elején az Országgyűlés népjóléti bizottságában is kérdezték volna Pintér Sándort, de sem a belügyminiszter, sem a fideszes képviselők nem mentek el az ülésre.