Jön az állami egészségügyben a teljesítményértékelés

Újabb változások jönnek az egészségügyben, derült ki egy kerekasztal beszélgetés során. Többbek között jön a teljesítményértékelés, és ismét tervezik, hogy választott orvosnál szülhessenek a kismamák.
Az orvosok teljesítményértékelését is bevezetik, és az osztályokat is mérni fogják. Nézni fogják a reoperációs arányt, és azt is mennyi a túlápolás napja – írta meg az Exonomx.
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára egy kerekasztal beszélgetés keretében elmondta egy egészségügy van Magyarországon annak ellenére, hogy vannak állami ellátók és magánszolgáltatók is.
Mostantól nagyobb hangsúlyt fektetnek a közellátásban a minőség mérésére.
A Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára elmondta azt is, hogy most az Egészségablak applikációt próbálják meg tesztelni, és itt is szeretnék azt bevezetni, hogy ha az egészségügyi szolgáltató lezárta a beteg ellátását, akkor a páciens értékelhesse az applikáción keresztül az ellátás minőségét. De mérni akarják a meddőségi centrumok eredményességét is, amely hatással lesz a finanszírozásra is.
Ficzere Andrea, az Uzsoki Kórház főigazgatója arról beszélt, hogy a jelenlegi finanszírozás mellett nem éri meg az állami ellátásban sokat dolgozni az orvosoknak.
Abban van egy ráció, hogy későbbi dátumra kapnak időpontot a betegek, de ez a kórház gazdaságos működése szempontjából fontos, mert ha olyan beavatkozást vállalnak el, ami veszteséget generál az nem jó.
Az Uzsoki Kórház főigazgatója hozzátette a szülészeti ellátás változása miatt, az Uzsokiból 5-6 szülész-nőgyógyász elment magánkórházakba, és nem is járnak vissza ügyelni sem, már nem rendelnek az állami rendszerben.
Erre reagálva Takács Péter államtitkár azt mondta, dolgoznak azon, hogy a szülészeti osztályokon változás legyen, és a nők ismét annál az orvosnál szülhessenek, akinél szeretnének.
A magánellátás és az állami ellátás szétválasztása kapcsán Takács Péter elmondta, szabályozni kell a két szektor viszonyrendszerét, és az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) ehhez hozzá fog járulni.
Fotó: Pixabay